6. fejezet - Alice

Sziasztok! Mehgoztam a frisst. Tudom, hogy ez most nem lett valami jó, sőt, de hamarosan hazaér Alice, és majd ő ír egy jót :D! Emiatt küldöm neki! Jó olvasást! Puszi: Kizzy

6. fejezet - Alice

Alvás közben szerencsére nem álmodtam semmit, pedig a legrosszabbra is fel voltam készülve. Reggel korán ébredtem, de nem magamtól, hanem egy vitára. Azt hiszem Rosalie-t, és Alice-t - vagy hogy hívják azt a manó arcú lányt – lehetett hallani. Felszerettem volna állni, de ahhoz túl kényelmesen feküdtem, és amúgy is el voltak gémberedve a lábaim. Megpróbáltam visszaaludni, de mikor tíz perc után sem hallgattak el, gondoltam lemegyek. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. A puha, meleg takaró alatt lévő napok miatt, eléggé fáztam, amikor lekerült rólam. Az ágy mellett ki volt készítve egy köntös, amit rögtön magamra kaptam. Puha, és meleg volt, pont olyan amilyen kellett nekem. Utána elindultam lefelé. Az ajtó zárva volt, és miután kinyitottam, már túl hangos volt a lentről jött kiabálás, így befogtam a fülem. Nem tudtam elképzelni, min lehet ennyire összekapni. Elindultam, csoszogva, mert egy kicsit, még mindig zsibbadtak voltak a lábaim. A lépcső tetejéről már mindent láttam. Tényleg a két lány veszekedett, azt hiszem valamilyen… ruhán?! Szóval egy rohadt ruha miatt nem tudtam pihenni?!
- Mi ez a veszekedés? – kérdeztem tőlük.
- Bocsánat, felébresztettünk? – kérdezte az alacsonyabb.
- Igen, de nem baj, csak mondjátok meg, hogy min veszekedtek már vagy, nem is tudom, fél órája?
- Hát… öhm… - hebegte Rosalie.
- Igen? – gondoltam segítek neki ezzel egy picit.
- Áhh, csak neked néztünk ruhát, de ő – mutatott Rose felé, Alice – nem egyezik bele az én döntésembe.
- Ó. – csak ennyit tudtam mondani. Teljesen le voltam döbbenve, hogy rajtam veszekednek, és ráadásul a ruháimon. – tudjátok nekem elég egy egyszerű fehér póló, és egy farmer. – Mindketten szúrósan néztek rám, amitől meghökkentem. Nme gondoltam volna, hogy ez ennyire mélyen érinti őket. – De persze, választhatok is a két ruha között. – hebegtem hozzá.
- Oké – csillant fel a szemük. Feljöttek hozzám a lépcső tetejére, majd két oldalon tolni kezdtek egy másik szoba felé.
- Ez az én, és a párom szobája – mondta Alice.
- Értem – nyögtem, majd szinte belöktek az ajtón. Gyönyörű volt az a szoba is, mint Rosalie-ké. Egy két személyes ágy volt a szoba közepén, aminek egyik oldalán egy lámpa állt, másik oldalán pedig egy falból kiálló éjjeli polc. Az egész szobát átszelő szőnyegen volt még egy gardrób, padlótól plafonig. Mellette a falon több nagy ablak is volt. A szobában a fehér szín uralkodott, csak néhány dolog volt fekete, például az ablak keretek, vagy az egyik sarokban megpillantottam egy számítógépet. Az asztal, és a hozzá tartozó szék, sötét volt, de minden tökéletesen harmonizált mindennel. Ekkor hirtelen csak két színt láttam magam előtt. Az egyik a lila, a másik a citromsárga volt. nem kellett sok, hogy rájöjjek, ezek biztosan a ruhák. Kicsit eltoltam magamtól, hogy jobban szemügyre vehessem őket. A citromsárga egy ruha volt, fölül nyakpántos, ami kis díszekkel virág mintát csináltak. Ez a minta egészen a mellig ért, majd alatta volt egy megerősített rész, ami egysznű volt, középen egy virággal. Alatta már szabadon ment, minden minta nélkül. Két részes volt, alul volt a vastagabb, citromsárgább anyag, ez combközépig ért. Erre rá volt téve, egy világosabb, hosszabb rész. A lila színű, szintén ruha volt. Ennek a mell részéig flitterek voltak, alatta pedig egy nagy lila részben ment le a combig. Legalul úgy nézett ki, mintha egy kicsit vissza lenne hajtva. Egyik sem vonzott, de tudtam, hogy ha nem választok, bajba fogok kerülni.
- Nos? – sürgetett meg Alice.
- Melyik tetszik jobban? – kérdezte Rose.
- Még nem tudom – dadogtam. Most, hogy így megnéztem, eléggé humoros volt. A lila ruhát Rosalie tartotta, pedig a sárga az ő színe, míg Alice-nél ez fordítva volt. El is mosolyodtam rajta.
- Mi olyan vicces? – kérdezte halál komolyan Allie.
- Semmi, csak hirtelen… - nem tudtam mit mondhatnék, de ekkor bevillant, hogy mit találtam ki erre 12 évesen. – eszembe jutott egy vicc – feleltem még mindig mosolyogva.
- Milyen vicc? – vont kérdőre Rose.
- Rendőrös. Elmondjam? – érdeklődtem, mire ők csak bólintottak. Biztosan azt hitték, hogy hazudok, ami igaz is, de nem lehet rajtam olyan könnyen kifogni, van egy vicc, amit mindig észben tartok, bármilyen helyzet is álljon fel. – Két rendőr bemegy a McDonald’s-ba. És ekkor azt mondja az eladónak az egyik, hogy: „Kérünk két hamburgert.” Mire a nő azt válaszolja: „Elfogyott, sajnálom fiúk, pechetek van” „Rendben akkor kérünk két pecheteket.” – vágta rá a rendőr. – Mikor befejeztem, egy picit kuncogtam, hogy hadd hasson még inkább a színjátékom.
- Nem értem, mi ebben olyan vicces – csóválta a fejét Rose. – Egyáltalűn nem életszerű az, hogy a Meki-ben elfogyjon az, amiből élnek.
- Igaz. – értett egyet Alice. – Na, de melyiket választod? – kérdezte, és közelebb hajolt, hogy jobban lássam szúrós szemét.
- A… - újra átnéztem a választékot, majd döntöttem. – A lilát.
- Mi? – képedt el a kisebb. Nem értettem, mi a baj?
- Látod Alle, mondtam, hogy az enyém jobban fog neki tetszeni – mondta egy vigyor kíséretében Rosalie.
- Ne bánkódj Alice, a tiéd is nagyon jó, holnap majd azt veszem fel, rendben? – próbáltam vigasztalni. A végénél egy kicsit felderült az arca.
- Oké. – egyezett bele, bár hangjából még mindig kiérződött a megbántottság.
Gyorsan magamra kaptam a ruhát, bár elég kényelmetlenül éreztem benne magam. Zavart, hogy olyan sok kilátszik belőlem. Szerintem egyáltalán nem volt előnyös nekem, de inkább csöndbe maradtam, végülis, én semmit nem konyítottam a divathoz, meg az ehhez félékhez.
- Nagyon jól áll! – mosolygott Rosalie.
- Igaz, de majd meglátod, hogy a citromsárga sokkal jobban fog rajta kinézni! – szólalt meg Alli.
- Persze, persze, reménykedni lehet – nevetett Rose, amit testvére egy durcás arccal válaszolt meg. Ezen nem lehetett nem mosolyogni, de amint a kisebb felém fordult, megpróbáltam elrejteni.
- Hm! – válaszolta dacosan, majd kitrappolt.
- Bocsánat amiatt, hogy felkeltettünk, de tudod nehezen tűri, hogy másnak legyen divatban igaza.
- Nem, semmi gond, amúgy sem akartam későn kelni. Tényleg, mennyi is az idő?
- Hát… olyan 7 perccel múlt fél öt – mondta kissé szemlesütve.
- Öhh, talán azért nem ennyire gondoltam a koránra – próbáltam mosolyogni, de tudtam, hogy nem lehetett valami jól kinéző. – De ti, hogyhogy ilyen korán fent vagytok, teljes „harci szerelésben”?
- Először is sajnálom. Tényleg nem akartunk felkelteni, ami pedig az időt illeti… Tudod mi néha korán kelünk, hogy a ház körüli munkákat elvégezzük – felelte feszengve.
- Ó, értem – éreztem, hogy ez egy gyenge kifogás, de úgy gondoltam, majd amikor már ismerem a leggyengébb láncszemet a családban, akkor majd jól kifaggatom.
Hirtelen az ajtóban Emse jelent meg. Az arcán ott volt egy kedves, szívmelengető mosoly. Ettől melegséget éreztem magamban, és próbáltam viszonozni.
- Édeseim, mikor akartok indulni?
- Hova? – értetlenkedtem.
- Hát, a boltokba – hangja dallamos volt, és igazán szép zene a füleimnek.
- Nem értem, minek mennénk boltokba? – kérdezősködtem tovább.
- Azért, hogy ruhákat vehessünk neked. Nem jobb lenne saját ruhák, saját ízlésben?
- De, ez igaz. Viszont, ha nem akartok, nem kell velem gyertek! – nem szerettem volna, hogy úgy érezzék, a fejükhöz növök.
- Ó, Szívem, hiszen azt sem tudod, mit merre keress! – nevetett lágyan. Igaza volt, amióta csak ide értem, olyan lehettem mint egy szellem, vagy tán még rosszabb. – Úgyhogy nincs más választásod, mi is veled tartunk.
- Egy igazi csajos nap lesz! – mosolygott be hirtelen az ajtón Alice, egy teljesen másik ruhában, mint amiben eddig volt. Ez szebbnek tűnt, legalábbis rajta.
- Nos? Akkor mikor induljunk? – szólalt meg az anya.
- Ha már így mindenki készen van, akkor akár hétkor is elindulhatnánk – vetette fel az ötletet Rose. Észrevettem, hogy az elején felém sandított. Nem sok kellett hozzá, hogy visszamondjam „Nem tehetek róla, hogy nem vagyok a családommal együtt komplett!” Valamiért amit mondott, nagyon felzaklatott, de szerintem csak azért, mert még mindig össze voltam zavarodva.
- Részemről rendben van – mondta Esme.
- Menjünk, menjünk! – pattogott Alice.
- Rendben – feleltem.
Lassan eltelt az idő, és én is rendesen elkészülődtem. Mikor elindultunk, két autóval mentünk. Nem értettem minek, hiszen egy autóban is egyszerűen elfértünk volna.
- Miért jöttünk két autóval? – kérdeztem a vezetőt, Alice-t.
- Hát, azért mert vásárolni megyünk – mondta egyértelműen.
- Jó, jó, de még régebben elfértünk négyen is egy autóban – magyaráztam.
- Jaj, ezt én is tudom, de akkor a ruhák nem férnének el – nevetett, és mielőtt bármit is mondhattam volna, folytatta. – Tudod, Rose, és én mindig sokat vásárolunk… főleg én – erre nagyon nevetett, és már az utat sem figyelte.
- Az utat nézd, az utat! – kiáltottam rá. Ez egy eszeveszett család!
- Ne aggódj, úgy ismerem az utat, mint a tenyeremet.
- Én már 17 éve élek vele, de még mindig nem tudtam mindent megjegyezni rajta.
- Megérkeztünk – mosolygott, majd leparkolt.
Egy nagy ruházati bolt előtt találtam magamat. Gyönyörű volt, úgy nézett ki, mint egy kristály. Nem csodálhattam sokáig, mert manó barátnőm behúzott a többiek után. Bent még inkább elállt a lélegzetem. Olyan volt, mintha egy gyémánt belsejében lennék. A boltok csak úgy villogtak, és igaz, hogy korán volt, mégis tele volt emberekkel. Az épület maga három szintes volt, és mindenhol úgy csillogtak a boltok fényei, még így nappal is, mint a csillagok. Mire kibambultam az ámulatomból, már egy kis csillagban találtam magamat. Körülöttem csodásabbnál csodásabb ruhák. Rosaliekat kezdtem el keresni a szememmel. Rögtön megláttam őket az egyik ruhás részlegen. Odasiettem hozzájuk. Mire odaértem kezeik már tele voltak ruhákkal. Amikor mögéjük értem, olyan ötöt a kezembe is nyomtak. Nem értettem, miért. Esme, látva az értetlenséget az arcomon, megmagyarázta.
- Ezeket neked válogatták, mindjárt mehettek, hogy felpróbáljátok őket.
- Mi? Ennyit? Én? – értetlenkedtem. Mindegyik feszesnek, és drágának tűnt. – Ezeket nem próbálhatom fel.
- Miért? – nézett felém szomorúan.
- Mert, nos, én nem hoztam magammal annyi pénzt, hogyha ezek közül egyet is kiszakítok, kifizessem – hebegtem. Nem vicceltem. Megtörtént már velem olyan, hogy megtetszett egy nagyon feszes nadrág, és fel akartam próbálni. Sajnos túl kicsi volt, és amikor magamra akartam tuszkolni, nem sikerült, és hanyatt vágtam magam. Valahogy sikerült, pont úgy essek, hogy a boltban mindenki láthatta az aznapi fehér neműm, és még a nadrág is ketté szakadt. Na igen, akkor tényleg elég kínosan éreztem magam, és utána többet nem is vásároltam abban az üzletben.
- Ugyan már, nem fogsz kiszakítani semmi, ha meg mégis, mi szívesen kifizetjük – mosolygott szeretet teljesen.
- De, ennyi pénzt nem lehet a bénaságomra költeni!
- Dehogynem! És most irány a próbafülkékbe! – mondta hangosan Rose.
Bementem az első üresbe amivel szembe találtam magam. Nem volt kényelmes, sőt, alig tudtam elférni. Csak két akasztó volt, amit a ruhák elfoglaltak, így sajnos a sajátomat muszáj volt rágyűrnöm egy kicsi, és felettébb koszos székre. El nem tudtam képzelni, hogy azt minek rakták oda, és azt sem értettem, ha már betették, miért nem takarítják rendszeresen. Az első áldozat egy narancssárga hosszú ruha volt. Leért egészen a cipőmig. Szerencse, hogy nem súrolta a földet. Combközéptől az egyik oldalon volt egy kivágás, amin keresztül kilátszódott az egyik lábam. Remek! – gondoltam. – Persze, miért ne látszódhatna ki megint a karcos lábam! – Bár igaz, hogy már eléggé szépen be voltak gyógyulva, nem is értettem, hogy hogyan, de akkor is! Ez idegesítő. Megnéztem magamat a tükörben. A méret jó lett volna, de a mell részénél eltúlozták. Ott az anyag nagyon lengett, és éppen nem látszódott ki alóla semmi olyan, aminek nem szabadott volna.
- Na? Melyiket próbáltad? ÉS milyen? Na? Bármelyik is az, tetszik? Jó rád? – kérdezte kintről egy csilingelő hang.
- A narancssárgát, de várj, nézd meg! – mondtam, amjd elhúztam a függönyt. Kint kritikus szemekkel állt Alice, és Rosalie.
- Hm, nagy lett, sajna – mondta Alice.
- De, ha tetszik, meg tudom csinálni a méretedre – ajánlotta fel Esme.
- Nagyon kedves vagy, de ez nem igazán nekem való – Ekkor rájöttem, hogy a lányok is próbáltak, Esme kivételével. – de a ti ruháitok gyönyörű!
Alice-n egy kék, hosszú top volt, aminek a végét cikk-cakk-osra csinálták. Nem volt rajta minta, vagyis azt, hogy a kék árnyalatai szerepelt rajta foltokban, én nem nevezném annak. Helyette egy kék rózsát raktak a jobb vállához. Vele egy fekete rövid farmert vett fel. Csodásan összeillett.
Rosalie-n egy halványrózsaszín póló volt, amin volt egy vajszínű, bőr dzseki, a hozzá tartozó nadrággal. Ezt megkoronázta egy sállal, ami átlátszó volt, és kissé rózsaszín beütése volt.
- Na, menjetek próbáljátok föl a következő ruhákat, még sok üzlet van.
A következő ruha egy szürke ujjatlan hosszú póló volt. Nyakánál volt egy nagyobb visszahajtott rész, derekánál pedig egy vékony, fekete övet helyeztek el. Csodás volt, és jól is állt. Hozzá, egy hosszú, sötétkék farmert adtak a lányok. Tudtam, hogyha épségben sikerül levegyem, meg fogom venni. Megmutattam a többieknek is, nekik is rettentően tetszett. Ezek után vagy még négy, talán több ruhát felpróbáltam. Volt ami kövérített, volt amelyik nem tetszett, pedig mindenki más szerint Istenien állt. Nem tehetek róla, hogy egy picit válogatós vagyok, nos, ez van. A kasszánál Esme kiharcolta, hogy ők fizessék ki. Utána bementünk a második boltba. Az egy bizsus volt. Találtam egy fekete lánccal ellátott fekete kagylót. Ez az egyet választottam, több dolog nem tetszett, meg nem is volt igazán nekem valóak. Olyan 20 perccel később, amikor mindenki talált magának valamit, egy cipőshöz tértünk be.

6-7 üzlettel később:
Teljesen kivagyok! Még mindig csak az első emeleten járunk, és még ennek a felét sem jártuk be! Nem elég, hogy a cipő boltban a halálomat akarták rám aggatni, nem! Sikerült is nekik! Eldöntöttem, hogy többet nem jövök Alice-szel bevásárolni. Mindent ő választ ki, de úgy, hogy a fél boltot felpróbáltatta. Már izomlázam volt attól, hogy a karjaimat föl-le raktam, folyamatosan. Nem rég keltem, de már nagyon, rettentően fáradt vagyok. Most értünk el a következő ruháshoz. Ez nagyobb volt, mint a többi, és már a bejáratnál is voltak fogasok, tele rakva öltözetekkel. Épp átléptem a küszöböt, amikor minden elsötétült, és hirtelen semmit sem láttam. Nem tudtam, hogy mi folyik itt.