Sziasztok! Mélységes sajnálatom, hogy ennyi kimaardt, de nem felejtettem el. Igazából már szeptember végén megírta, barátnőm a fejezetet, de valahogy sehogy nem sikerült elküldenie nekem. Ezt most sem én, sem Kizzy nem írta, hanem Cathy. Remélem tetszik, ő fogja a következőt is írni! pusz: Allie
10. fejezet
Váratlan
Váratlan
*Greg szemszöge*
Meg vagy végre, cicus. Tudtam, hogy hibázni fogsz. Nem vagy te olyan eszes, hogy kifogj rajtam.
Igazán kár, hogy Rick ilyen gyorsan megtalált, kedvem lett volna egy kicsit megkínozni, na de majd nemsokára ott leszek nálad.
Forks. Hmm, gondolhattam volna, hogy valami koszos kis porfészekbe mész, ahol nem ismersz senkit és nem védheti meg a rongyos kis életedet senki sem. Mikor már a jegyet intéztem odafelé, hirtelen akkora öröm és jó érzés fogott el, amit már nem bírtam ki ennyire józanul.
Ezt rád, életem. - ordítottam a monitoromnak, ahonnan Bella képe lesett vissza rám, miközben jól meghúztam az orosz vodkás üveget. Gondolatban már terveztem, mit fogok csinálni vele...
*Bella szemszöge*
A ház csodálatos volt és most már az enyém. Már alig vártam, hogy a dagadt, rosszarcú ingatlanos pacák eltűnjön innen. Már alig vártam, hogy behuppanhassak a pihe-puha ágyamba. Már alig vártam, hogy elküldhessem Edwardot, hogy egyedül legyek, hogy ő legalább biztonságban legyen, de tudtam, nehéz lesz őt meggyőzni. Az utóbbi pár óra alapján ugyanis nagyon makacsnak tűnt ez az ember.
A lakásban minden volt, hiszen bebútorozva vásároltam meg, csakhogy nem volt feltöltve. Nem volt semmi sem, ami az alapszükségletekhez kell, bár ahogy Greget ismerem, nem sokat fogok élni ebben a házban. De ez már nem is érdekel, szinte beletörődtem, hogy nemsokára valami rossz fog velem történni, talán meghalok. De, hogy őszinte legyek, erről az egészről csak én tehetek nagyrészt. Kellett nekem lógni, bandázni, rossz arcokkal ismerkedni. Persze, eddig anyura kentem az egészet, hogy nem foglalkozik velem, de ez nevetséges. Attól, mert ő a munkájának él, nekem ettől még nem kellett volna elzüllenem. Ugyanúgy vigaszra találhattam volna a normális embereknél is, de nekem a veszély kellett. Hát nesze neked most veszély Bella, jól elcseszted az életed. Ha tehetném, megforgatnám az idő kerekét, vagy kitörölnék jó pár dolgot az életemből, de mivel ezt szerencsétlenségemre nem tehetem, így inkább szépen, csendesen, megnyugvóan várom Greget, vagyis a biztos halált. Most már csak annyi a dolgom, hogy lerázzam Edwardot, meg az egész Cullen családot, ami nem túl könnyű, mert egész megszerettem őket. Annyi jót tettek velem a semmiért cserébe. Nem is értem, hogy lehet egy család ennyire jószívű, ez már-már hihetetlen. Így hát meg kell szakítanom velük a kapcsolatot, amilyen gyorsan csak lehet, hogy mentsem őket. Legalább őket, ha már magamat nem tudom, hiszen éreztem, megfoghatatlan nyugtalanság szállt rám: valami szörnyűség fog most történni.
- Nos... - kezdtem bele egy kicsit nehézkesen, de annál elszántabban – köszönöm szépen, hogy kikísértél a reptérig... utána meg..... segítettél házat keresni.... de most jobb, ha mész. - böktem ki végül, hogy mit akarok.
- Bella... kérlek – kezdett bele Edward a helyzethez képest egy kicsit nyugodtan – nem hagyhatlak itt egyedül. Főleg, hogy most már tudom mi történt veled az elmúlt időszakban.
- Jó, rendben és aranyos vagy, hogy aggódsz értem, de itt már biztonságban vagyok, nem találhat meg semmi alapján. - hazudtam egy jó nagyot, s tudtam, ezt úgy sem fogja bevenni, ha van egy kis esze.
- Biztos vagy benne? - kérdezte összeráncolt homlokkal, megadva magát.
- Igen - mondtam neki, egy kicsit megnyugodva. Talán mégis csak bevette, amit az előbb mondtam, vagy az is lehet, hogy már untatom, amit persze nem csodálok.
- Jó - vágta rá rögtön. - Akkor légy jó Bella! - mondta már az ajtóküszöböt átlépve. Pár másodperc múlva hallottam, ahogy a kocsifelhajtóról egy hirtelen mozdulattal kitolat, majd elhúz a messzibe.
- Tehát akkor mégsem számítottam neki - mondtam magamnak suttogva egy kis fájdalommal, miközben bementem a hálóba. Már vásárolni sem volt kedvem elmenni, a világon már semmihez nem volt kedvem. Bemásztam a kényelmes ágyamba, hasra fordultam, a fejemet a nagy párnába fúrtam, s végül megadtam magamat a könnyeknek. Nem volt ez hiszti, sem semmi más, csak hagytam, hogy folyjon a könnyem, bele a párnába, s ezzel párhuzamban egyre üresebb lettem, majd végül elaludtam.
*Edward szemszöge*
Bár Bella gondolatait nem tudom olvasni, ami igazán meglepő, de azért sikerült ez alatt a kis idő alatt is annyira megismernem, hogy tudjam, nagyon makacs és úgysem fogja megengedni, hogy vele maradjak és vigyázzak rá. Persze, én meg nem fogom egyedül hagyni, akárhogy is akarja, de amiről nem tud, az nem fáj neki. Ugyan azt nem értem, hogy miért kockáztatom a lebukásom, a családom lebukását e miatt a lány miatt. Talán megfogott a rejtélyessége, hogy rajta nem fog az „adottságom”. Talán az elesettsége fogott meg, vagy nem tudom. Csak azt tudom, hogy van valami különleges benne, ami miatt nem tudok nem rá gondolni, és ami miatt kétszer annyira kell koncentrálnom, hogy ne bújjon elő belőlem az állati ösztön.
Láttam rajta, hogy már alig várta, hogy kidobhassa az ingatlanost, majd utána engem is. Mikor éppen a papírokat írták alá, én gyorsan kisurrantam egy kis szobába. Felhívtam Alice-t és megkértem rá, hogy figyelje Bella jövőjét és azonnal szóljon, amint valami rosszat meglát. Hiába kérdezgetett, hogy mi van, azt már az „adottsága” által úgy is látta, hogy Bella itt maradt Forksban. Bár ő mást akart, sikerült meggyőznöm, hogy ők otthon maradjanak, és csak nekem szóljanak, ha bármi baj van, ők ne jöjjenek. Az ő lebukásukat nem kockáztathattam. Amint ezt gyorsan elintéztem, vissza is surrantam a hálóba. Ahogy számítottam rá, észre sem vették, hogy eltűntem és ez így volt jól, hiszen elég gyors voltam.
Miután kisvártatva elment a pasi, akit amúgy a gondolatai miatt meg tudtam volna fojtani, Bella engem is elkezdett finoman kirakni. Konkrétan megkért rá, hogy távozzak. Egy kis színészkedés után el is mentem, de csak vadászni. Igaz pár napja voltam, de mellette annyira nehéz koncentrálnom, hogy úgy éreztem muszáj. Most nem mentem messzire, mint ahogy szoktam, inkább a közelben maradtam, mert úgy éreztem, bármikor beüthet a baj. Volt egy rossz érzésem. Így persze, hogy a közelben vadászom, még nagyobb az esély a lebukásra, de ez már valahogy nem is tudott érdekelni. Most csak Bella járt az eszemben, az, hogy megvédjem, hogy megtartsam magamnak. Tudom, ez önző dolog, csak magamra, illetve a javamra gondolni, de most még ez a rossz tulajdonságom sem tudott érdekelni.
*Alice szemszöge*
Mikor megláttam, már akkor sem értettem, hogy ha Bella itt maradt a városban, akkor miért vett házat. Mi bármikor visszafogadtuk volna. Ha a bátyámnak sikerült meggyőznie, hogy itt maradjon, akkor, hogy-hogy nem tudta arról meggyőzni, hogy jöjjön ide vissza? Nem értettem. Aztán meg felhívott, hogy figyeljem a lány jövőjét. Ezek szerint nagy bajban lehet, ha ennyire fel akar készülni a megvédésére. Hiába mondtam neki, hogy segítünk neki, nem fogadta el, sőt utasított, hogy maradjunk nyugton. Látszott rajta, hogy sietett, ezért inkább nem veszekedtem vele. Bíztam benne és hallgattam rá. Folyamatosan figyeltem, hogy mi fog történni mindkettőjükkel. Már kezdtem megnyugodni, amikor már legalább húszadszorra is minden rendben volt, de aztán hirtelen valami bevillant. Egy ember, egy férfi, aki rátámad Bellára. Amint ezt megláttam, rögtön a telefonomhoz kaptam. A szívem most biztos megállt volna az izgalomtól, de mivel már amúgy sem dobogott, így az lehetetlen lett volna.
- Baj van. Valaki rátámad nemsokára. - mondtam Edwardnak gyorsan, aki válasz nélkül, rögtön le is rakta a telefont. Gondolom igyekezett megmenteni Bellát. Nem féltettem, ügyes ő, csak nehogy valami hülyeséget csináljon.
Egy kis ideig bírtam, de aztán feladtam, megszegtem a neki adott szavamat és a nővéremmel együtt elindultunk Bella házához. Ugyan nem tudtuk pontosan hol van az a ház, de a szaglásunknak köszönhetően akadálytalanul odataláltunk.
*Edward szemszöge*
Nem ijedtem meg, amikor Alice hívott, számítottam rá, hogy az az alak gyorsan idetalál. Inkább csak sietni akartam, nehogy valami baj történjen. A vadászat nagyján már úgy is túl voltam, immár tele vérrel.
Gyorsan odaértem a házhoz, előbb, mint Greg, de nem sokkal előbb. Épphogy csak sikerült egy megfelelő helyet keresnem, elrejtőzni, ő már meg is jelent. Egy emberhez képest hihetetlen gyorsasággal és könnyedséggel törte fel a biztonsági zárat. Mint aki minden nap ezt csinálja. Bár mi mást várhattam volna tőle, az olvasottak alapján, nem éppen tegnap kezdte a bűnözést.
Úgy gondoltam, hogy nem egyből ugrok rá a pasira, megvárom, amíg valami rosszat tesz. Ezt persze csak gondoltam, mert amint a közelembe ért, elárasztottak a gonosz és gusztustalan gondolatai. Már nem tudtam semmire sem figyelni, még Bellára sem. Azt sem tudtam, hogy alszik e még, vagy felébredt. Ugyanis Greg nem próbált szép csöndben közlekedni, inkább azt tört össze, ami csak a kezébe került. Tipikus ember, aki azt hiszi, tőle mindenki fél, ő mindenkinél erősebb.
Már a hálószoba ajtajánál járt, amikor én még mindig tépelődtem, hogy mit is csináljak. Ha oda megyek, akkor nem tudom garantálni, hogy nem teszek benne kárt, sőt... Annyira idegesít maga az ember, amit az emberekkel csinált, amit Bellával csinált, amit készül vele csinálni. Csak az gátol meg a cselekedésben, hogy nem akarom lebuktatni a családom. Annyi évük és erejük benne van, hogy most normális életet élhetünk, rejtőzködés nélkül. Nem akarom ezt felkavarni egy lány miatt. Egy lány miatt, aki ugyanolyan, mint a többi, de valahogy mégsem. Van benne valami, ami miatt nem hagyhatom veszni.
Amint az ember meglátta az alvó Bellát, felerősödtek a gondolatai és én ezt már nem bírtam. Egy pillanat alatt a szobában, a pasi elé termettem, aki rendesen meg is lepődött, de megadni magát nem akarta. Előrántott egy kést és nekem esett vele. Amint látta, hogy még csak meg sem rezzenek a szúrásaitól, már kezdett rendesen pánikolni. Egyszer csak kitéptem a kezéből a fegyverét és egy kicsit meglöktem őt. Épp hogy csak hozzáértem, mégis átrepült a szoba másik felébe. Erre már Bella is biztosan felébredt, de erre most nem tudtam figyelni. Próbáltam arra összpontosítani, hogy az állati énemet visszatartóztassam, de ez elég nehéz volt és olykor-olykor előjött pár mély morgás. Ezt úgy látszik a pasi már nem bírta, így inkább fogta magát és amilyen gyorsan csak tudott, kifutott a házból. Hagytam őt, bár nehezemre esett. Igyekeztem magamat összeszedni. Félve Bella felé néztem, és láttam, ahogy elkerekedett szemekkel nézett rám. Gondolom, mert elég félelmetesen nézhettem ki... Most kivételesen örültem annak, hogy nem hallom a gondolatait, ugyanis nem akartam megtudni, mit hihet most rólam, mennyire félhet tőlem.
Pár percig néztük egymást a szoba két feléből. Majd egyszer csak előrébb ült az ágyban, jobban elkezdett figyelni engem, majd megszólalt.
- Ki vagy te? - kérdezte egy kis félelemmel, bár inkább érdeklődéssel.
- Te nem félsz tőlem? - kérdeztem meghökkenve.
- Nem - mondta. - Egyelőre - tette hozzá.
Ez igen csak meglepett, mások ilyenkor már rég sikítva rohantak volna el a közelemből, ő meg csak egyre közelebb jön.
- Edward, minden rendben? - kérdezte Alice.
- Mondd, hogy nem csináltál hülyeséget! - morogta Rose.
Ne, már csak az két szép nővérem hiányzott innen.
- Miért nem tartunk egyből egy kis bulit, ha már így ebnyien összegyűltünk? - kérdeztem gúnyosan.
- Ne haragudj, de … - kezdett bele Alice.
- Nem bíztunk benned. - fejezte be Rosalie.
- Remek. Mint látjátok, aggodalomra semmi gond... - mondtam. Nem lenne kedvetek elindulni hazafele? Mondjuk MOST rögtön? - utasítottam őket.
Futólag még ránéztek Bellára, de ő is azt kérte tőlük, hogy menjenek el.
- Azt hiszem nekem is mennem kellene. - törtem meg a pár perces csendet, miután már csak ketten voltunk.
- Ne! Maradj, kérlek.
- Biztos?
- Igen. És áruld el végre, hogy ki is vagy te - kérte.
Meg vagy végre, cicus. Tudtam, hogy hibázni fogsz. Nem vagy te olyan eszes, hogy kifogj rajtam.
Igazán kár, hogy Rick ilyen gyorsan megtalált, kedvem lett volna egy kicsit megkínozni, na de majd nemsokára ott leszek nálad.Forks. Hmm, gondolhattam volna, hogy valami koszos kis porfészekbe mész, ahol nem ismersz senkit és nem védheti meg a rongyos kis életedet senki sem. Mikor már a jegyet intéztem odafelé, hirtelen akkora öröm és jó érzés fogott el, amit már nem bírtam ki ennyire józanul.
Ezt rád, életem. - ordítottam a monitoromnak, ahonnan Bella képe lesett vissza rám, miközben jól meghúztam az orosz vodkás üveget. Gondolatban már terveztem, mit fogok csinálni vele...
*Bella szemszöge*
A ház csodálatos volt és most már az enyém. Már alig vártam, hogy a dagadt, rosszarcú ingatlanos pacák eltűnjön innen. Már alig vártam, hogy behuppanhassak a pihe-puha ágyamba. Már alig vártam, hogy elküldhessem Edwardot, hogy egyedül legyek, hogy ő legalább biztonságban legyen, de tudtam, nehéz lesz őt meggyőzni. Az utóbbi pár óra alapján ugyanis nagyon makacsnak tűnt ez az ember.
A lakásban minden volt, hiszen bebútorozva vásároltam meg, csakhogy nem volt feltöltve. Nem volt semmi sem, ami az alapszükségletekhez kell, bár ahogy Greget ismerem, nem sokat fogok élni ebben a házban. De ez már nem is érdekel, szinte beletörődtem, hogy nemsokára valami rossz fog velem történni, talán meghalok. De, hogy őszinte legyek, erről az egészről csak én tehetek nagyrészt. Kellett nekem lógni, bandázni, rossz arcokkal ismerkedni. Persze, eddig anyura kentem az egészet, hogy nem foglalkozik velem, de ez nevetséges. Attól, mert ő a munkájának él, nekem ettől még nem kellett volna elzüllenem. Ugyanúgy vigaszra találhattam volna a normális embereknél is, de nekem a veszély kellett. Hát nesze neked most veszély Bella, jól elcseszted az életed. Ha tehetném, megforgatnám az idő kerekét, vagy kitörölnék jó pár dolgot az életemből, de mivel ezt szerencsétlenségemre nem tehetem, így inkább szépen, csendesen, megnyugvóan várom Greget, vagyis a biztos halált. Most már csak annyi a dolgom, hogy lerázzam Edwardot, meg az egész Cullen családot, ami nem túl könnyű, mert egész megszerettem őket. Annyi jót tettek velem a semmiért cserébe. Nem is értem, hogy lehet egy család ennyire jószívű, ez már-már hihetetlen. Így hát meg kell szakítanom velük a kapcsolatot, amilyen gyorsan csak lehet, hogy mentsem őket. Legalább őket, ha már magamat nem tudom, hiszen éreztem, megfoghatatlan nyugtalanság szállt rám: valami szörnyűség fog most történni.
- Nos... - kezdtem bele egy kicsit nehézkesen, de annál elszántabban – köszönöm szépen, hogy kikísértél a reptérig... utána meg..... segítettél házat keresni.... de most jobb, ha mész. - böktem ki végül, hogy mit akarok.
- Bella... kérlek – kezdett bele Edward a helyzethez képest egy kicsit nyugodtan – nem hagyhatlak itt egyedül. Főleg, hogy most már tudom mi történt veled az elmúlt időszakban.
- Jó, rendben és aranyos vagy, hogy aggódsz értem, de itt már biztonságban vagyok, nem találhat meg semmi alapján. - hazudtam egy jó nagyot, s tudtam, ezt úgy sem fogja bevenni, ha van egy kis esze.
- Biztos vagy benne? - kérdezte összeráncolt homlokkal, megadva magát.
- Igen - mondtam neki, egy kicsit megnyugodva. Talán mégis csak bevette, amit az előbb mondtam, vagy az is lehet, hogy már untatom, amit persze nem csodálok.
- Jó - vágta rá rögtön. - Akkor légy jó Bella! - mondta már az ajtóküszöböt átlépve. Pár másodperc múlva hallottam, ahogy a kocsifelhajtóról egy hirtelen mozdulattal kitolat, majd elhúz a messzibe.
- Tehát akkor mégsem számítottam neki - mondtam magamnak suttogva egy kis fájdalommal, miközben bementem a hálóba. Már vásárolni sem volt kedvem elmenni, a világon már semmihez nem volt kedvem. Bemásztam a kényelmes ágyamba, hasra fordultam, a fejemet a nagy párnába fúrtam, s végül megadtam magamat a könnyeknek. Nem volt ez hiszti, sem semmi más, csak hagytam, hogy folyjon a könnyem, bele a párnába, s ezzel párhuzamban egyre üresebb lettem, majd végül elaludtam.
*Edward szemszöge*
Bár Bella gondolatait nem tudom olvasni, ami igazán meglepő, de azért sikerült ez alatt a kis idő alatt is annyira megismernem, hogy tudjam, nagyon makacs és úgysem fogja megengedni, hogy vele maradjak és vigyázzak rá. Persze, én meg nem fogom egyedül hagyni, akárhogy is akarja, de amiről nem tud, az nem fáj neki. Ugyan azt nem értem, hogy miért kockáztatom a lebukásom, a családom lebukását e miatt a lány miatt. Talán megfogott a rejtélyessége, hogy rajta nem fog az „adottságom”. Talán az elesettsége fogott meg, vagy nem tudom. Csak azt tudom, hogy van valami különleges benne, ami miatt nem tudok nem rá gondolni, és ami miatt kétszer annyira kell koncentrálnom, hogy ne bújjon elő belőlem az állati ösztön.
Láttam rajta, hogy már alig várta, hogy kidobhassa az ingatlanost, majd utána engem is. Mikor éppen a papírokat írták alá, én gyorsan kisurrantam egy kis szobába. Felhívtam Alice-t és megkértem rá, hogy figyelje Bella jövőjét és azonnal szóljon, amint valami rosszat meglát. Hiába kérdezgetett, hogy mi van, azt már az „adottsága” által úgy is látta, hogy Bella itt maradt Forksban. Bár ő mást akart, sikerült meggyőznöm, hogy ők otthon maradjanak, és csak nekem szóljanak, ha bármi baj van, ők ne jöjjenek. Az ő lebukásukat nem kockáztathattam. Amint ezt gyorsan elintéztem, vissza is surrantam a hálóba. Ahogy számítottam rá, észre sem vették, hogy eltűntem és ez így volt jól, hiszen elég gyors voltam.
Miután kisvártatva elment a pasi, akit amúgy a gondolatai miatt meg tudtam volna fojtani, Bella engem is elkezdett finoman kirakni. Konkrétan megkért rá, hogy távozzak. Egy kis színészkedés után el is mentem, de csak vadászni. Igaz pár napja voltam, de mellette annyira nehéz koncentrálnom, hogy úgy éreztem muszáj. Most nem mentem messzire, mint ahogy szoktam, inkább a közelben maradtam, mert úgy éreztem, bármikor beüthet a baj. Volt egy rossz érzésem. Így persze, hogy a közelben vadászom, még nagyobb az esély a lebukásra, de ez már valahogy nem is tudott érdekelni. Most csak Bella járt az eszemben, az, hogy megvédjem, hogy megtartsam magamnak. Tudom, ez önző dolog, csak magamra, illetve a javamra gondolni, de most még ez a rossz tulajdonságom sem tudott érdekelni.
*Alice szemszöge*
Mikor megláttam, már akkor sem értettem, hogy ha Bella itt maradt a városban, akkor miért vett házat. Mi bármikor visszafogadtuk volna. Ha a bátyámnak sikerült meggyőznie, hogy itt maradjon, akkor, hogy-hogy nem tudta arról meggyőzni, hogy jöjjön ide vissza? Nem értettem. Aztán meg felhívott, hogy figyeljem a lány jövőjét. Ezek szerint nagy bajban lehet, ha ennyire fel akar készülni a megvédésére. Hiába mondtam neki, hogy segítünk neki, nem fogadta el, sőt utasított, hogy maradjunk nyugton. Látszott rajta, hogy sietett, ezért inkább nem veszekedtem vele. Bíztam benne és hallgattam rá. Folyamatosan figyeltem, hogy mi fog történni mindkettőjükkel. Már kezdtem megnyugodni, amikor már legalább húszadszorra is minden rendben volt, de aztán hirtelen valami bevillant. Egy ember, egy férfi, aki rátámad Bellára. Amint ezt megláttam, rögtön a telefonomhoz kaptam. A szívem most biztos megállt volna az izgalomtól, de mivel már amúgy sem dobogott, így az lehetetlen lett volna.
- Baj van. Valaki rátámad nemsokára. - mondtam Edwardnak gyorsan, aki válasz nélkül, rögtön le is rakta a telefont. Gondolom igyekezett megmenteni Bellát. Nem féltettem, ügyes ő, csak nehogy valami hülyeséget csináljon.
Egy kis ideig bírtam, de aztán feladtam, megszegtem a neki adott szavamat és a nővéremmel együtt elindultunk Bella házához. Ugyan nem tudtuk pontosan hol van az a ház, de a szaglásunknak köszönhetően akadálytalanul odataláltunk.
*Edward szemszöge*
Nem ijedtem meg, amikor Alice hívott, számítottam rá, hogy az az alak gyorsan idetalál. Inkább csak sietni akartam, nehogy valami baj történjen. A vadászat nagyján már úgy is túl voltam, immár tele vérrel.
Gyorsan odaértem a házhoz, előbb, mint Greg, de nem sokkal előbb. Épphogy csak sikerült egy megfelelő helyet keresnem, elrejtőzni, ő már meg is jelent. Egy emberhez képest hihetetlen gyorsasággal és könnyedséggel törte fel a biztonsági zárat. Mint aki minden nap ezt csinálja. Bár mi mást várhattam volna tőle, az olvasottak alapján, nem éppen tegnap kezdte a bűnözést.
Úgy gondoltam, hogy nem egyből ugrok rá a pasira, megvárom, amíg valami rosszat tesz. Ezt persze csak gondoltam, mert amint a közelembe ért, elárasztottak a gonosz és gusztustalan gondolatai. Már nem tudtam semmire sem figyelni, még Bellára sem. Azt sem tudtam, hogy alszik e még, vagy felébredt. Ugyanis Greg nem próbált szép csöndben közlekedni, inkább azt tört össze, ami csak a kezébe került. Tipikus ember, aki azt hiszi, tőle mindenki fél, ő mindenkinél erősebb.
Már a hálószoba ajtajánál járt, amikor én még mindig tépelődtem, hogy mit is csináljak. Ha oda megyek, akkor nem tudom garantálni, hogy nem teszek benne kárt, sőt... Annyira idegesít maga az ember, amit az emberekkel csinált, amit Bellával csinált, amit készül vele csinálni. Csak az gátol meg a cselekedésben, hogy nem akarom lebuktatni a családom. Annyi évük és erejük benne van, hogy most normális életet élhetünk, rejtőzködés nélkül. Nem akarom ezt felkavarni egy lány miatt. Egy lány miatt, aki ugyanolyan, mint a többi, de valahogy mégsem. Van benne valami, ami miatt nem hagyhatom veszni.
Amint az ember meglátta az alvó Bellát, felerősödtek a gondolatai és én ezt már nem bírtam. Egy pillanat alatt a szobában, a pasi elé termettem, aki rendesen meg is lepődött, de megadni magát nem akarta. Előrántott egy kést és nekem esett vele. Amint látta, hogy még csak meg sem rezzenek a szúrásaitól, már kezdett rendesen pánikolni. Egyszer csak kitéptem a kezéből a fegyverét és egy kicsit meglöktem őt. Épp hogy csak hozzáértem, mégis átrepült a szoba másik felébe. Erre már Bella is biztosan felébredt, de erre most nem tudtam figyelni. Próbáltam arra összpontosítani, hogy az állati énemet visszatartóztassam, de ez elég nehéz volt és olykor-olykor előjött pár mély morgás. Ezt úgy látszik a pasi már nem bírta, így inkább fogta magát és amilyen gyorsan csak tudott, kifutott a házból. Hagytam őt, bár nehezemre esett. Igyekeztem magamat összeszedni. Félve Bella felé néztem, és láttam, ahogy elkerekedett szemekkel nézett rám. Gondolom, mert elég félelmetesen nézhettem ki... Most kivételesen örültem annak, hogy nem hallom a gondolatait, ugyanis nem akartam megtudni, mit hihet most rólam, mennyire félhet tőlem.
Pár percig néztük egymást a szoba két feléből. Majd egyszer csak előrébb ült az ágyban, jobban elkezdett figyelni engem, majd megszólalt.
- Ki vagy te? - kérdezte egy kis félelemmel, bár inkább érdeklődéssel.
- Te nem félsz tőlem? - kérdeztem meghökkenve.
- Nem - mondta. - Egyelőre - tette hozzá.
Ez igen csak meglepett, mások ilyenkor már rég sikítva rohantak volna el a közelemből, ő meg csak egyre közelebb jön.
- Edward, minden rendben? - kérdezte Alice.
- Mondd, hogy nem csináltál hülyeséget! - morogta Rose.
Ne, már csak az két szép nővérem hiányzott innen.
- Miért nem tartunk egyből egy kis bulit, ha már így ebnyien összegyűltünk? - kérdeztem gúnyosan.
- Ne haragudj, de … - kezdett bele Alice.
- Nem bíztunk benned. - fejezte be Rosalie.
- Remek. Mint látjátok, aggodalomra semmi gond... - mondtam. Nem lenne kedvetek elindulni hazafele? Mondjuk MOST rögtön? - utasítottam őket.
Futólag még ránéztek Bellára, de ő is azt kérte tőlük, hogy menjenek el.
- Azt hiszem nekem is mennem kellene. - törtem meg a pár perces csendet, miután már csak ketten voltunk.
- Ne! Maradj, kérlek.
- Biztos?
- Igen. És áruld el végre, hogy ki is vagy te - kérte.
