Ízelítő - 2. fejezet

Itt a megígért ízelítő. remélem tetszik. Kizzy azt ígérte, hogy folytatja, ameddig én távol leszek :'(. Remélem tetszik.

2. fejezet
Medvedal

Emmett Cullen szemszöge

A rádiót egy régi slágereket játszó csatornára tekertem. A hangerőt a maximumra csavartam, amikor meghallottam az egyik kedvenc számomat. Az előadóval énekeltem. Reméltem, hogy senki nincs a közelben, mert az emberek elég furcsának találnák, hogy egy tizenéves kívülről fújja az ötvenes évek nagy slágereit. Ha meg is hallottak, így jártak. Aludjanak jól.

- A mackó neve Panda
illik bele a dalba
ha együtt az egész banda
kiabáld velünk, hogy: panda

Most figyeljetek gyerekek!
Panda panda
papanda papanda
pandada pandada
papandada-papanda-panda-panda-panda
papandada-papanda-panda-panda-pan.. mi a franc? - horkantam fel.
Az út szélén megláttam egy lányt. Üveges tekintettel bukdácsolt előre. Haja kócos volt, tele volt faágakkal, ruhái szakadtak és sárosak voltak, testét lila, kék és sárga foltok csúfították, és olyan hegek, ami az emberi szemnek már láthatatlan lenne, de én tisztán láttam. Mindennap látni ilyet. Nem kellett volna megsajnálnom, és erősen a dzsipem fékére taposnom, de megtettem. Volt valami elgyötört az arcában, hogy ha most nem állok meg, és nem kérdezem meg tőle, hogy mi történt, egy életen át előttem lebegne. És nekem nincs akkora mákom, hogy felejtsek, vagy, hogy meghaljak... A szörnyetegem csikorogva megállt, pontosan a lány mellett, aki éppen elbotlott, és elterült a pázsiton, az erdő szélén. körbenéztem. Az út teljesen kihalt volt. Még a rühes dögök sem csöveztek az erdőben.
- Hé, minden rendben? - pattantam ki az autóból, és sietősen melléléptem. Nem felelt, csak remegve nézett rám. Szeméből kicsordult egy - két könnycsepp, arca még fehérebb lett, és egész testében remegett. - Mi a baj? - tudakoltam, és felnyújtottam a karom, hogy felsegítsem.
- Ne érj hozzám! - sikította, és arrébb kúszott.
Nem értettem mi lelhette. Pár sikertelen próbálkozás után, hogy segítsek rajta, felmerült bennem a kérdés, hogy talán az a baja, hogy férfi vagyok. Rose mellett már sokat tapasztaltam a nők lelkivilágáról.
- Ne menj sehová, mindjárt felhívom a testvéremet - suttogtam a lánynak, aki nem felelt, csak erősen préselte össze az ajkát, ami cserepes volt, és sebes.
Elővettem az ezüst kis mobiltelefonomat, és villámgyorsan bepötyögtem Alice számát. "Szia, Alice vagyok, hagyj üzenetet a sípszó után, de ha nem hagysz tudni fogom ki vagy, és seggbe rúglak, hogy nem voltál képes üzit hagyni nekem. Tudni fogom ki voltál! Higgy nekem! Puszi" Francba motyogtam, majd megszólalt a sípszó. Nem volt kedvem Alice-val vitázni, ezért a kedvéért hagytam egy kedves üzenetet: "nagyon idegesítő vagy és kicsi!"
Nem volt más választásom, fel kell hívnom Rose-t. Három csörgés után felvette.
- Hallgatlak - szólt bele egyetlenem. Mindent elmeséltem neki a lányról, kivéve azt, hogy nem tudtam én megoldani a helyzetet, mert akkor egy létezésen át ezzel szekálna.
- Oldd meg, Emmett, nem érek rá!
- Tudom, szívem, hidd el megoldanám, csak itt a te női szakértelmedre van szükség. Hisz te jobban értheted mi történik itt - hízelegtem neki.
- Jól van - sóhajtotta. - Megyek. - azzal lecsapta a telefont.